Látnivalók

Keresés

A látnivalók listáját az itt látható mezők segítségével tetszőlegesen szűkítheti.
Egy vagy akár egyszerre több szempont szerint is kereshet. Az utóbbi esetben a rendszer az összes megadott feltételt együtt veszi figyelembe.

Keresés eredménye: 61 találat  |  Megjelenítve: 11-től 20-ig

Fazekasház

Helyszín: Magyarszombatfa,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A 19. századi, borona falú, népi műemlék lakóház állandó kiállításán a hagyományos paraszti élet bútorait, használati tárgyait, valamint a gerencsérek munkaeszközeit és a boglyakemencét is megcsodálhatjuk. A három helyiségből álló lakóépület szobája és füstös konyhája a szegényparasztok mindennapjaiba enged bepillantást, míg az épület kamrájában rendezték be a fazekasműhelyt. A házat 1974-ben állították helyre, majd 1996-ban újították fel.

Gödörházi műemlék harangláb

Helyszín: Magyarszombatfa,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A gödörházi falurészen álló református harangláb, mely 1790-ben készült, országos műemléki védettséget élvez. A pankaszi után legrégebbi harangláb az Őrségben. Helyreállítására először az 1970-es években, majd 1998-ban került sor. A szoknyás, fazsindelyes épületet egy nemesnépi ácsmester készítette. A fa-harangláb talpakra épült, a négyoszlopos harangláb talpait a "szoknya" sarokoszlopait tartó talpkoszorúba csapolták. A torony oszlopait felül koszorú fogja össze, erre támaszkodnak a toronysisak szarufái. A sisak alatt található a harang.

Harangláb

Helyszín: Pankasz,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A település különösen értékes műemléke az 1754-ben állított szoknyás harangláb, mely az Őrségben a legrégebbi ilyen építmény. A harangláb szerkezete tölgyfából készült, a harangot fazsindely védi, a harangozót és magát az épületet pedig rozsszalmából készült zsúp. A felhasznált fa természetes színével, bárdolt vagy simított felületével, tökéletes szerkezetével, jó arányával a szerkezet és forma egységéről tanúskodik. Az építmény fa szerkezetei nélkülöznek minden díszítést. Műemléki helyreállítására 1965-ben került sor.

Weboldal >>

Harangláb

Helyszín: Szaknyér,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A település központjában található harangláb régen tűzoltószertárként funkcionált. Elektromos órával ellátott, naponta háromszor harangozással jelzi az időt. Ma szabadon látogatható.

Hármashatár emlékmű

Helyszín: Felsőszölnök,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

Az emlékművet a trianoni döntés után, 1922-ben állították fel, a három szomszédos ország találkozásánál. A 2. világháború után a vasfüggöny következtében nem volt megközelíthető, csak 1989-től látogatható ismét. A turisták kedvelt célpontja, hiszen a Hármashatárkő körül egy kört, pár métert megtéve, három ország területére léphetünk. Felsőszölnök felől csak gyalogosan lehet megközelíteni.

Hársfa és kopjafa

Helyszín: Szatta,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A középkori Szatta a jelenlegi településtől kb. 1 km-re feküdt, és az 1588-as törökdúlás idején a törökök felégették. Ennek emlékére állította a kopjafát a Szattai Kertbarátok Köre a Túlélés fájának elnevezett hársfa mellé, mely a régi Szatta szélső házának helyét jelöli.

Helyi termelői piac

Helyszín: Őriszentpéter, Városszer
Típus: Természeti látnivaló

A helyi termelők saját készítésű termékeikkel, zöldséggel, gyümölccsel várják a vásárlókat. Nyitva minden szombaton 8-12 óráig!

Weboldal >>

Helytörténeti gyűjtemény

Helyszín: Bajánsenye,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A kiállítás a település elmúlt évtizedekben összegyűjtött helytörténeti anyagát jeleníti meg. A tárlaton hagyományos használati tárgyak, bútorok, különböző mesterségek szerszámai és eszközei, őrségi írásos dokumentációk, továbbá régi fényképek tekinthetők meg. Az értékek és hagyományok megőrzése céljából létrehozott bemutató a településen élő és hozzá kötődő személyek önzetlen felajánlásainak, kitartó gyűjtőmunkájának köszönheti megvalósulását.

Helytörténeti gyűjtemény

Helyszín: Pankasz,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

Az 1885-ben épült egykori iskolában értékes néprajzi gyűjteményt tekinthet meg a látogató. A kis múzeum létrehozása Kováts Béla (1922 –1994) tanítónak köszönhető, aki tanítványaival együtt összegyűjtötte a faluban még fellelhető régi tárgyakat. Így a múzeumban több, jellegzetesen őrségi, szalmából font terménytároló edényt - kópicot - is láthatunk. Az egyik ácsolt láda 1780-ban készült, de van itt egy 1838-as öreg szövőszék is. Előzetes bejelentkezéssel látogatható.

Weboldal >>

Helytörténeti gyűjtemény

Helyszín: Szatta,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A Faluházban a Szattán gyűjtött tárgyi emlékekből helytörténeti kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők.

« előző  1 2 3 4 5 6 7  következő »


Kapcsolódó ajánlatok

Szálláshelyek:

  • Galambdúc Vendégház

    Őriszentpéter

  • Faluszéli Vendégház

    Őriszentpéter

  • Sziklakert Vendégház

    Őriszentpéter

  • Zsúpfedeles Házikó - Népi műemlék parasztház

    Szalafő

  • Ezerjó Ökofogadó

    Őriszentpéter

  • Harangláb Vendégház

    Pankasz

  • Bárányos Vendégház

    Őriszentpéter

  • Szala Vendégház

    Őriszentpéter

  • Aranymoha Vendégház

    Szőce

  • Múltidéző Porta - népi műemlék házak

    Szalafő

  • Vendvidéki Vendégház

    Kétvölgy

  • Tündérviola vendégház

    Szalafő

  • Ildikó Vendégház

    Magyarszombatfa

  • Őrszem Fogadó

    Szalafő

  • Hársfa Fogadó

    Őriszentpéter

  • Farkasdombi Vendégház

    Őriszentpéter

  • Apát Panzió és Étterem

    Apátistvánfalva

  • Édes-Mézes Vendégház

    Kerkafalva

  • Faluszéli Gerendaház

    Őriszentpéter

  • Tornácos Vendégfogadó

    Felsőszenterzsébet

  • Bogár vendégház

    Őriszentpéter

  • Csörgő Vendégházak

    Szalafő

  • Verolitta vendégház

    Kercaszomor

  • Nika Vendégház Az Őrségben

    Őriszentpéter

  • Szelíd Vadlak

    Őriszentpéter

  • Simon Porta

    Kisrákos

  • Völgyhíd Vendégház

    Nagyrákos

  • Tücsöktanya Vendégház

    Kétvölgy

  • Természetbarát Vendégház

    Őriszentpéter

  • Csillag Vendégház

    Őriszentpéter

  • Henyélő Boroszlán Ifjúsági Szállás

    Szalafő

  • Patakparti vendégház

    Nagyrákos

  • Fenyőrügy Vendégház

    Őriszentpéter

  • Vendégmarasztaló Porta

    Szalafő

  • Kétvölgy Vendégház

    Kétvölgy

  • Kápolna Vendégház

    Kerkáskápolna

  • Ferencz Porta

    Szalafő

  • Kocsis Ferencné Vendégháza

    Őriszentpéter

  • Őrségi Mazsola Vendégház

    Őriszentpéter

  • Csinyálóház

    Velemér

  • Borcsa Porta

    Szalafő

  • Spilák Vendégház

    Kercaszomor

  • Fagyöngy vendégház

    Őriszentpéter

  • Centrum Étterem Panzió Tekéző

    Őriszentpéter

  • Határcsárda Panzió és Vendégház

    Bajánsenye

  • Vidéki Ház apartman

    Kerkafalva

  • Őrségi Szalma Vendégház

    Szalafő

  • Csaliti Vendégház, Kemping és Jurtaszállás

    Farkasfa

  • Gorza Vendégház

    Nagyrákos

  • Gergócs Vendégház

    Őriszentpéter

  • Gólyahír Vendégház

    Őriszentpéter

  • Szarvasszálló Vendégház

    Magyarszombatfa

  • Cserépmadár szállás

    Velemér

  • Kópic Vendégház

    Szatta

Vendéglátóhelyek:

  • Eszti Falusi Vendégasztala

    Ispánk

  • Határcsárda Étterem

    Bajánsenye

  • Centrum Étterem Panzió Tekéző

    Őriszentpéter

  • Hársfa Fogadó

    Őriszentpéter

Partnereink




Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás

MINŐSÉGI VENDÉGVÁRÁS ÉS KISZOLGÁLÁS AZ ŐRSÉGBEN PÁLYÁZAT

Elnyert támogatás összege: 1.200.000 Ft

Adatkezelési tájékoztató
© 2012-2017 Őrség és Vidéke Vendégvárók Egyesülete | Minden jog fenntartva.
Weblap fejlesztés:

Menü