Látnivalók

Keresés

A látnivalók listáját az itt látható mezők segítségével tetszőlegesen szűkítheti.
Egy vagy akár egyszerre több szempont szerint is kereshet. Az utóbbi esetben a rendszer az összes megadott feltételt együtt veszi figyelembe.

Keresés eredménye: 61 találat  |  Megjelenítve: 51-től 60-ig

Szentháromság római katolikus templom

Helyszín: Velemér,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

Velemér jelentős műemléke a falu határában, a Papréten emelkedő, egyhajós, kőből és téglából épült katolikus templom, mely nagyobb átalakítások nélkül, középkori állapotában vészelte át az évszázadokat. A Szentháromság tiszteletére szentelt templom építésének pontos évszáma nem ismert, a stílus alapján az 1200-as évek végére teszik. Freskóit Aquila János festette az 1378-ban, teljesen beborítva a falat a Bibliából és a Szentek legendáiból vett ábrázolásokkal. Amikor a reformáció idején a falu reformátussá lett, a hívek nélkül maradt épület állapota leromlott, kis híján el is pusztult. Az 1800-as évek második felében egy tűzvész oltóvize megrongálta a freskókat. A templomot és a freskókat több alkalommal restaurálták. Jelen állapotában a legtöbb falkép jól látszik, néhány alig kivehető, de vannak teljesen elpusztult részek is.

Weboldal >>

Szeszfőzde

Helyszín: Viszák,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A faluban található szeszfőzdét a II. világháború előtt a község tehetősebb gazdái alapították. A Dávid család deportálása után az önkormányzat vette át a szeszfőzde irányítását. Több emberöltő óta nagyon sokan jártak és járnak ide főzetni, s lett messze földön híres a viszáki pálinka.

Szikszay Edit Helytörténeti Gyűjtemény

Helyszín: Őriszentpéter, Művelődési Ház
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A Művelődési Ház emeleti részén található állandó kiállítás. Az őriszenpéteri születésű Szikszay Edit tanárnő által létrehozott, csaknem ezer darabos közgyűjtemény megőrzi az utókornak a népi kultúra tárgyait, az Őrség szellemi értékeit. Turistaszezonban hétfő kivételével 10-18-ig látogatható.

Szomoróci harangláb

Helyszín: Kercaszomor,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A község építészeti emlékei közül feltétlenül figyelmet érdemel az 1877-ben épített szomoróci református harangláb. A boronafalú műemlék harangláb négy harangoszlopát hevederek kötik össze, ferde kötések erősítik meg. A szoknya cseréptetővel fedett. Középen lévő egyetlen oszlop biztosítja a harang felfüggesztését. A haranglábba felfüggesztett új harang a következő feliratot kapta: "Jugoszláv uralom alóli felszabadulás emlékére szerezte Szomorócz község lakosság 1922. évében".

Sökfás temető

Helyszín: Kercaszomor,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A sökfa (süvegfa) a régi őrségi temetőkre jellemző, a református halottaknak állított fejfa helyi elnevezése. Szomoróc község temetőjében még láthatunk néhány ilyen egyszerű, általában tölgyfából készült fejfát, melyek a feliratokon kívül sok esetben semmiféle díszítő motívumot nem tartalmaznak. A temető régi részén található Magyarország egyik legnagyobb kislevelű hársfája.

Tájház és Kovácsműhely

Helyszín: Nagyrákos,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A falu központjában található zsúpfedeles tájházat 2007-ben, a szomszédságában álló kovácsműhelyt 2012-ben nyitották meg az érdeklődők számára. Az eredetileg 1890 körül felépített lakóingatlan a nagyrákosi kovács szolgálati lakása volt. A tájházban jelenleg helytörténeti kiállítás mutatja be elődeink életét, mindennapi használati tárgyait. Az épületben megtekinthető az 1900-as évek elejének stílusában berendezett őrségi konyha, szoba, kamra, valamint a hagyományos mázas cserépkályha és téglából faragott kemence.

Tőzegmohás láprét

Helyszín: Szőce,
Típus: Természeti látnivaló

A különleges, ma már fokozottan védett patakvölgy legnagyobb értéke, hogy sajátos hidrológiai viszonyainak és mikroklímájának köszönhetően számos jégkorszaki maradvány növényfaj faj él itt. A tőzegmoha - mely a falu címerében is megtalálható - az idősek elbeszélése szerint 20-30 évvel ezelőtt is a mainál jóval nagyobb mennyiségben fordult elő, magas párnákat alkotva. A tudomány számára Pócs Tamás, a neves botanikus fedezte fel a terület természeti értékeit. A ritkaságok mellett a legjobban az az élénk élővilág ragadja meg az idelátogatót, ami a rétre és a patakra is jellemző. Ízeltlábúak milliói élik itt a maguk életét, számos ritka tegezes és szitakötőfaj megtalálható. A láprétet az ÖNPI kezeli, kérhető szakszerű túravezetés. Megismerése érdekében pallósor lett kiépítve, kérik, hogy a pallóról ne lépjen le a Kedves Látogató.

Weboldal >>

Trópusi kert. orchideafarm

Helyszín: Dobronak (Szlovénia),
Típus: Természeti látnivaló

Néhány kilométerre a magyar határtól, Dobronak községben működik az Ocean Orchids, Közép-Európa egyetlen orchideatermesztő vállalkozása, ahol évente csaknem 500 ezer növényt nevelnek. A 14 ezer négyzetméteres üvegházában - amelyet termikus energiával, saját termálkútjukból fűtenek -, 160-féle orchideát termesztenek, trópusi körülményeket biztosítva számukra. Nemrég egy 500 négyzetméteres trópusi kertet is kialakítottak. A kert látogatása ingyenes.

Weboldal >>

Vadása-tó /horgász- és fürdőtó/

Helyszín: Hegyhátszentjakab,
Típus: Természeti látnivaló

Elnevezése a szájhagyomány szerint a patak mentén ásott rókalyukaknak köszönhető, innen kapta a vad-ásta, majd a Vadása nevet. A tavat 12 forrás táplálja, vize kristálytiszta. Kialakítása a 20. század elejére tehető, és a Sigray grófoknak köszönhető. Később a területet teljesen elhanyagolták, majd 1968-ban, a helyi lakosság összefogásával kezdődött meg a tó rendbetétele. Azóta a környék egyik legismertebb üdülőövezete lett. A kis előtározó, mely ritka vízimadarak élő- és költőhelye (pl. kontyos réce, nagykócsag, laposcsőrű víztaposó), valamint a nagyobb, strandot is elviselő alsó tó egy kettős tó-együttest alkot. Kiváló lehetőséget biztosít a pihenni, fürdőzni és horgászni vágyó turisták számára. Kemping, étterem, több büfé található a környezetében.

Várdomb

Helyszín: Őrimagyarósd,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A földvárat az 1270-ben kiadott kiváltságlevélben említik. A magyarósdi Darabos család saját nemesi udvarházát alakította ki védelmi célból 1590 körül. A kúriát kettős védőárokkal látták el, a nyugati oldalon erős kaput állítottak, az északi fal mentén pedig egy bástyát emeltek. Szerény fegyverzetét két tarack képezte, ami figyelmeztető lövések leadására szolgált. Körmend és Csákány várának őrségét riasztotta a török közeledtekor. A kastély pusztulásának körülményei az 1664-es évi török hadjárat idejére tehetők, amikor is a magyarósdi hajdúkat a csákányi hídhoz vonták vissza. A magára hagyott kis erőd kiégett és romba dőlt. A terepen a dupla várárok nyomai ma is láthatók. Környezetében székelykapu, kilátótorony, emléktábla és szalonnasütő hely található. A hely kulturális örökségvédelem alatt áll.

Weboldal >>

« előző  1 2 3 4 5 6 7  következő »


Kapcsolódó ajánlatok

Szálláshelyek:

  • Patakparti vendégház

    Nagyrákos

  • Csörgő Vendégházak

    Szalafő

  • Tücsöktanya Vendégház

    Kétvölgy

  • Borcsa Porta

    Szalafő

  • Völgyhíd Vendégház

    Nagyrákos

  • Apát Panzió és Étterem

    Apátistvánfalva

  • Simon Porta

    Kisrákos

  • Kápolna Vendégház

    Kerkáskápolna

  • Csillag Vendégház

    Őriszentpéter

  • Aranymoha Vendégház

    Szőce

  • Gergócs Vendégház

    Őriszentpéter

  • Szelíd Vadlak

    Őriszentpéter

  • Ezerjó Ökofogadó

    Őriszentpéter

  • Gorza Vendégház

    Nagyrákos

  • Vendvidéki Vendégház

    Kétvölgy

  • Bárányos Vendégház

    Őriszentpéter

  • Bogár vendégház

    Őriszentpéter

  • Vendégmarasztaló Porta

    Szalafő

  • Őrszem Fogadó

    Szalafő

  • Gólyahír Vendégház

    Őriszentpéter

  • Cserépmadár szállás

    Velemér

  • Vidéki Ház apartman

    Kerkafalva

  • Őrségi Szalma Vendégház

    Szalafő

  • Hársfa Fogadó

    Őriszentpéter

  • Kocsis Ferencné Vendégháza

    Őriszentpéter

  • Galambdúc Vendégház

    Őriszentpéter

  • Faluszéli Vendégház

    Őriszentpéter

  • Múltidéző Porta - népi műemlék házak

    Szalafő

  • Sziklakert Vendégház

    Őriszentpéter

  • Verolitta vendégház

    Kercaszomor

  • Tündérviola vendégház

    Szalafő

  • Faluszéli Gerendaház

    Őriszentpéter

  • Csinyálóház

    Velemér

  • Kétvölgy Vendégház

    Kétvölgy

  • Tornácos Vendégfogadó

    Felsőszenterzsébet

  • Zsúpfedeles Házikó - Népi műemlék parasztház

    Szalafő

  • Henyélő Boroszlán Ifjúsági Szállás

    Szalafő

  • Szala Vendégház

    Őriszentpéter

  • Farkasdombi Vendégház

    Őriszentpéter

  • Határcsárda Panzió és Vendégház

    Bajánsenye

  • Édes-Mézes Vendégház

    Kerkafalva

  • Harangláb Vendégház

    Pankasz

  • Kópic Vendégház

    Szatta

  • Csaliti Vendégház, Kemping és Jurtaszállás

    Farkasfa

  • Fenyőrügy Vendégház

    Őriszentpéter

  • Ildikó Vendégház

    Magyarszombatfa

  • Nika Vendégház Az Őrségben

    Őriszentpéter

  • Szarvasszálló Vendégház

    Magyarszombatfa

  • Centrum Étterem Panzió Tekéző

    Őriszentpéter

  • Spilák Vendégház

    Kercaszomor

  • Fagyöngy vendégház

    Őriszentpéter

  • Természetbarát Vendégház

    Őriszentpéter

  • Őrségi Mazsola Vendégház

    Őriszentpéter

  • Ferencz Porta

    Szalafő

Vendéglátóhelyek:

  • Centrum Étterem Panzió Tekéző

    Őriszentpéter

  • Hársfa Fogadó

    Őriszentpéter

  • Határcsárda Étterem

    Bajánsenye

  • Eszti Falusi Vendégasztala

    Ispánk

Partnereink




Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás

MINŐSÉGI VENDÉGVÁRÁS ÉS KISZOLGÁLÁS AZ ŐRSÉGBEN PÁLYÁZAT

Elnyert támogatás összege: 1.200.000 Ft

Adatkezelési tájékoztató
© 2012-2017 Őrség és Vidéke Vendégvárók Egyesülete | Minden jog fenntartva.
Weblap fejlesztés:

Menü