Látnivalók

Keresés

A látnivalók listáját az itt látható mezők segítségével tetszőlegesen szűkítheti.
Egy vagy akár egyszerre több szempont szerint is kereshet. Az utóbbi esetben a rendszer az összes megadott feltételt együtt veszi figyelembe.

Keresés eredménye: 1 találat  |  Megjelenítve: 1-től 1-ig

Kisrákos

Kisrákos a Denke patak két partján terül el, a legközelebbi települések: Viszák (2,5 km) és Pankasz (2,5 km). Nevét is ennek az egykor rákban gazdag pataknak köszönheti. A vidéken már az őskorban is laktak, amint azt a régi halomsírok mutatják. A település első okleveles említése 1428-ból származik. A falu őrzi a hagyományos szeres település nyomait.

Kályhamúzeum

Helyszín: Kisrákos,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A kisrákosi Művelődési Házban található kiállításon több mint száz öntöttvas kályha tekinthető meg, melyekből az elsők még az 1800-as évekből származnak. A gazdag gyűjteményt dr. Marton Győző állatorvos ajánlotta fel szülőfalujának.

Kapcsolódó ajánlatok

Szálláshelyek:

  • Simon Porta

    Kisrákos

Vendéglátóhelyek:

Partnereink




Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás

MINŐSÉGI VENDÉGVÁRÁS ÉS KISZOLGÁLÁS AZ ŐRSÉGBEN PÁLYÁZAT

Elnyert támogatás összege: 1.200.000 Ft

Adatkezelési tájékoztató
© 2012-2017 Őrség és Vidéke Vendégvárók Egyesülete | Minden jog fenntartva.
Weblap fejlesztés:

Menü