Látnivalók

Keresés

A látnivalók listáját az itt látható mezők segítségével tetszőlegesen szűkítheti.
Egy vagy akár egyszerre több szempont szerint is kereshet. Az utóbbi esetben a rendszer az összes megadott feltételt együtt veszi figyelembe.

Keresés eredménye: 3 találat  |  Megjelenítve: 1-től 3-ig

Szatta

Szatta község Vas megye és Zala megye határán, a Nagyrákost Kerkafalvával összekötő út mentén fekszik. II. Endre aranybullája, mely 1222-ben felsorolja az Őrség 18 faluját, már említi köztük Zathát is. Az egykor fontos őrfalu lakossága mára 85 főre csökkent. Ezzel Szaknyér után az Őrség második legkisebb települése. Hagyományos őrségi építészeti és természetvédelmi jellemzőkkel bíró egy utcás ékszerdoboz.

Eszterházy-kő

Helyszín: Szatta,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A határkő birtok- és megyehatár volt, mely az Esterházy- és a Batthyány-birtokot különítette el. Még az 1700-as években rakatta le az Esterházy hercegi család. Rajta a hercegi korona és "E" betű.

Hársfa és kopjafa

Helyszín: Szatta,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A középkori Szatta a jelenlegi településtől kb. 1 km-re feküdt, és az 1588-as törökdúlás idején a törökök felégették. Ennek emlékére állította a kopjafát a Szattai Kertbarátok Köre a Túlélés fájának elnevezett hársfa mellé, mely a régi Szatta szélső házának helyét jelöli.

Helytörténeti gyűjtemény

Helyszín: Szatta,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék

A Faluházban a Szattán gyűjtött tárgyi emlékekből helytörténeti kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők.

Kapcsolódó ajánlatok

Szálláshelyek:

  • Kópic Vendégház

    Szatta

Vendéglátóhelyek:

Partnereink




Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás

MINŐSÉGI VENDÉGVÁRÁS ÉS KISZOLGÁLÁS AZ ŐRSÉGBEN PÁLYÁZAT

Elnyert támogatás összege: 1.200.000 Ft

Adatkezelési tájékoztató
© 2012-2017 Őrség és Vidéke Vendégvárók Egyesülete | Minden jog fenntartva.
Weblap fejlesztés:

Menü