Látnivalók
Keresés eredménye: 61 találat | Megjelenítve: 41-től 50-ig
Seloi Rotunda
Helyszín: Nagytótlak (Selo, Szlovénia),
Típus: Építészeti, tárgyi emlék
A szinte érintetlen természeti környezetben lévő kis település Muraszombattól 14 km-re északkeletre szlovéniai Goričko tájegységben, a Muravidék északi részén, a magyar határ közelében, a Kebele patak völgyében fekszik. Középkori építészetünk egyik kevéssé ismert, de művészettörténeti szempontból fontos darabja a Szent Miklós tiszteletére felszentelt körtemplom, rotunda. A 19. század második felének egyik kiemelkedő szakembere, Henszlmann Imre szerint: „ E templomka hazánk kerek egyházainak egyik legnevezetesebb példánya.” Mikor és kik alapították, építették a templomot, arról nincsenek okleveles emlékeink. A kutatók a 13. század közepére teszik a templom építési idejét.Első írásos említése 1365-ből származik. Egy jóval későbbi, 1698-as forrás szerint, a templomosok építették a templomot, amit forrás nem támaszt alá. A hajó kör alakú (rotunda), kváderkő lábazatból emelkedik. A környék természeti adottságaiból fakadóan az építőanyag a tégla, hasonlóan a közös műhelyt, vagy mestert feltételező kallósdi és bagodvitenyédi rotundákhoz.
Sigray kastély és emlékpark
Helyszín: Ivánc,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék
A kastélyt 1740-1745 között a meglévő alapok felhasználásával az új földesúr, báró Sigray Károly építtette, apja surányi kastélyának mintájára. A külső 1870 körül eklektikus, a belső 1920-ban szecessziós stílusjegyet kap. Az egy emeletes, manzárdos épület a szombathelyi Brenner János építész építette. 1910-ben a kastély és épület-együttesei már villamos árammal voltak ellátva, az áramot a Rába árterében felépült alpesi stílusú erőmű szolgáltatta. A földszinten, az épület keleti szárnyán lévő könyvtár, s a mellette lévő kápolna ma is szinte eredeti szépségükben láthatók. A kastély előtti emlékparkban látható Gróf Sigray Antal szobra, a díszkapu, Vastag György bronz kutyaszobra, és egy Nepomuki Szent János szobor. Itt található Magyarország legnagyobb tulipánfája. A Kastélyban ma Szociális Otthon működik, az otthon kis boltjában vásárolhatók a csökkent munkaképességű otthonlakók kézműves termékei és az ő általuk termelt bio élelmiszerek.
Sindümúzeum
Helyszín: Velemér,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék
A Sindümúzeum többnyire írástörténeti, jeltörténeti vonatkozású gyűjteménye a környéken fellelt őrségi (kisebb mértékben Vas és Zala távolabbi vidékeiről származó) népi bútorokból, használati tárgyakból (főleg cseréptárgyakból) áll. A gyűjtemény különlegességét a mintegy kétszáz népi rajzos sindü (tetőcserép) adja, amelyhez hasonló hazai múzeumainkban nem található. Kezdetben virtuális múzeum volt, melyet az Interneten lehetett megtekinteni, de mára egy 35 négyzetméteres állandó kiállítási helyiségre tett szert. A Sindümúzeum tárgyainak bemutatására - állandó, fizetett alkalmazott híján - jobbára csak előzetes egyeztetés esetén van lehetőség.
Szala menti tanösvény
Helyszín: Szalafő,
Típus: Természeti látnivaló
A 3,8 kilométer hosszú tanösvény Szalafő központjából indul és Őriszentpéteren végződik. A Szala-patak mentén, nagyrészt erdei terepen vezető út bejárása során a környék élővilágát ismerhetik meg a látogatók. Az útvonal gyalogosan 2 óra alatt kényelmesen végig járható, zárt cipő viselése ajánlott. Az eligazodást irányító táblák és túrajelzések segítik.
Szalafő Életfája
Helyszín: Szalafő,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék
Milkovics Jenő fafaragóművész alkotása, mely a település központjában, a Művelődési Ház és a Jégverem közvetlen közelében, 2009-ben került felavatásra. Egy kidőlt tölgyfából faragták, hét ága a hét szer felé mutat. A szalafői életfa nem azonos a régi korok kultikus életfáival. Ez az alkotás egy speciális motívumszobor, amelyet azért neveztek el mégis életfának, mert a rá vésett jelek, alakok mind az életet, a gyarapodást szimbolizálják.
Szent György ház
Helyszín: Dobronak (Szlovénia),
Típus: Építészeti, tárgyi emlék
A Dobronakon található 2006-ban megnyílt épületet a falu híres szülöttéről, a nagyszombati egyetem első rektoráról, a 17. században itt élő Dobronoki Györgyről nevezték el. A helytörténeti és néprajzi gyűjtemény régi dokumentumok, fényképek, bútorok, ruhák által betekintést ad Dobronoki György életébe, munkásságába, a dobronaki plébánia és Szent Jakab templom történetébe, illetve a település egykori lakosainak életébe, hagyományaiba.
Szent Jakab római katolikus templom
Helyszín: Hegyhátszentjakab,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék
A XIII. századi román stílusú templomot többször átalakították a XVIII. században barokk stílusban, de megőrizte román kori arányait, ill. déli kapuját és a lőrésablakokat. A műemléktemplom, melynek védőszentje Szent-Jakab apostol. Egyhajós, szentélye félkör záródású, nyugati homlokzata előtt áll a torony, a sekrestyetoldalék a XIX. századból származik. Az 1698-as vizitáció szerint a templom belseje gerendamennyezetes, kórusa és szószéke fa, de oltára kő volt. Tornyában egy harang volt. A templomot 1738-ban renováltatta az Esterházy- család. Későbbi kegyura a Sigray-család lett. Újabb restaurálása az 1980-as években fejeződött be. Gazdag rokokó oltárát a Szent-Jakab apostol és a Szentháromság, Szent-József és Páduai Szent-Antal faszobrai díszítik. Szépek későbarokk, faragott gyertyatartói is.
Szent Károly katolikus templom
Helyszín: Nagyrákos,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék
Az 1300-as éveben, Borromei Szent Károly tiszteletére épült román stílusú, római katolikus templomot a XV. században gótikus stílusban, majd a XVIII. században késő barokk stílusban alakították át, így már csak nyomokban őrzi a román stílus jegyeit.
Szent Lukács katolikus templom
Helyszín: Kondorfa,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék
Már 1690-ben említi az urbárium a falu keleti szélén álló, akkor már romos templomot, melyet a szentgotthárdi apátság, mint kegyúr 1775-ben renováltatott, majd 1825-ben teljesen újjáépített. Jelenlegi formáját aztán a XIX. század végén nyerte el, mikor tornyot építettek hozzá. Oltárképe Szent Lukácsot ábrázolja.
Szent Péter római katolikus műemléktemplom
Helyszín: Őriszentpéter,
Típus: Építészeti, tárgyi emlék
A Templomszeren található a Szent Péter tiszteletére felszentelt, 13. századi római katolikus plébániatemplom. Egyhajós, szentélye félköríves záródású, a szentély északi oldalán sekrestye áll. A nyugati homlokzatból kilépő gúlasisakos tornya cseréppel fedett. Különösen figyelemre méltó a templom bélletes kapuzata. A középkorban erődítményül is szolgált, sánccal és mély árokkal vették körül, melynek nyomai ma is jól látszanak. A templomot valaha díszítő román kori freskók nagy része elpusztult, csupán a déli külső falon található néhány töredék. A hajóban és a szentélyben látható bibliai idézetek a XVII. században készültek Egész évben szabadon látogatható.
Kapcsolódó ajánlatok
Szálláshelyek:
Csaliti Vendégház, Kemping és Jurtaszállás
Farkasfa

Patakparti vendégház
Nagyrákos

Kétvölgy Vendégház
Kétvölgy

Fagyöngy vendégház
Őriszentpéter

Era s Home
Apátistvánfalva

Harangláb Vendégház
Pankasz

Tücsöktanya Vendégház
Kétvölgy

Őrségi Mazsola Vendégház
Őriszentpéter

Aranymoha Vendégház
Szőce

Spilák Vendégház
Kercaszomor

Verolitta vendégház
Kercaszomor

Gorza Vendégház
Nagyrákos

Farkasdombi Vendégház
Őriszentpéter

Vendvidéki Vendégház
Kétvölgy

Csinyálóház
Velemér

Őrszem Fogadó
Szalafő

Cserépmadár szállás
Velemér

Őrségi Szalma Vendégház
Szalafő

Kápolna Vendégház
Kerkáskápolna

Völgyhíd Vendégház
Nagyrákos

Zsúpfedeles Házikó - Népi műemlék parasztház
Szalafő

Galambdúc Vendégház
Őriszentpéter

Borcsa Porta
Szalafő

Reborona Vendégház
Őriszentpéter

Ezerjó Ökofogadó
Őriszentpéter

Tündérviola vendégház
Szalafő

Csörgő Vendégházak
Szalafő

Faluszéli Gerendaház
Őriszentpéter

Apát Panzió és Étterem
Apátistvánfalva

Múltidéző Porta - népi műemlék házak
Szalafő

Kocsis Ferencné Vendégháza
Őriszentpéter

Gergócs Vendégház
Őriszentpéter

Természetbarát Vendégház
Őriszentpéter

Tornácos Vendégfogadó
Felsőszenterzsébet

Határcsárda Panzió és Vendégház
Bajánsenye

Fecskefészek Vendégház
Őriszentpéter

Szarvasszálló Vendégház
Magyarszombatfa

Bogár vendégház
Őriszentpéter

Álmod-Lak Vendégház
Szalafő

Szelíd Vadlak
Őriszentpéter

Sziklakert Vendégház
Őriszentpéter

Kópic Vendégház
Szatta

Édes-Mézes Vendégház
Kerkafalva

Faluszéli Vendégház
Őriszentpéter

Nika Vendégház Az Őrségben
Őriszentpéter

Centrum Étterem Panzió Tekéző
Őriszentpéter

Gólyahír Vendégház
Őriszentpéter

Bárányos Vendégház
Őriszentpéter
Szala Vendégház
Őriszentpéter

Ildikó Vendégház
Magyarszombatfa

Hársfa Fogadó
Őriszentpéter

Simon Porta
Kisrákos

Ferencz Porta
Szalafő

Fenyőrügy Vendégház
Őriszentpéter

Vendégmarasztaló Porta
Szalafő

Vendéglátóhelyek:
Centrum Étterem Panzió Tekéző
Őriszentpéter

Eszti Falusi Vendégasztala
Ispánk

Határcsárda Étterem
Bajánsenye

Hársfa Fogadó
Őriszentpéter

Partnereink













